Károly körút

Garzonlakás áttervezésére kértek fel minket, ahol megdöbbentően kis térben kellett egy jól működő, egyszemélyes kis lakást kialakítani. Másutt egy átlag-nappali is nagyobb, mint megbízónknál a teljes lakás, tehát minden négyzetcentiméternyi teret patikamérlegen mérve alakítottuk ki az alaprajzot.

A századfordulós, belvárosi polgári lakások nagy belmagassága mentette meg a helyzetet, így sikerült egy használható méretű alvógalériát is elhelyezni úgy, hogy a nappali teret és a hatalmas, osztott ablakok által nyújtott kilátást egyáltalán nem csorbítja.

A lakás színhasználata adott volt: egy ilyen csöppnyi térben a natúr-, drapp, nyers- és törtfehér árnyalatokkal játszottunk úgy, hogy a belsőépítészeti dizájnelemek szinte kiugorjanak a semleges háttérből, némi mozgalmasságot adva ennek a néhány tíz négyzetméteres ékszerdoboz-típusú női laknak.

Fotó

Budapest VII., Károly körút
23 m2 + 9 m2 galéria, 1 szoba

Látványtervek
Alaprajz

- Látványtervek
- Alaprajzok

Házépítő blogunk...
Az első magyar építészeti blog. 2003-ban indult el, zebegényi házunk építését és ottani életünk történetét meséli el, sok-sok fotóval:
zeblog.mds-epitesziroda.hu Valamint a Facebookon is:
Még több házikó...

Fotóblogunk: Házikók a nagyvilágból


Facebook-os oldalunk egy fotóblog mindenről, ami igazán szép: szakértő szemmel válogatott kis házikók, otthonok és kertek a világ minden tájáról. Semmi modern és divatos üveg-beton kocka, csak valódi házikók fából, kőből és téglából, emberi léptékben.
A 'Tetszik' gombbal követheted a Facebookon: