További fotók a lakásról

Másfél éve vettük meg ezt a lakást egy körülbelül százéves bérház első emeletén, teljesen felújítva, nekünk azonban mégsem volt az igazi. A halványkékre és zöldre tapétázott szobákban barna csík futott a mennyezet alatt, a fürdőszoba és a konyha lichthóf felé néző ablakait befalazták - pedig a lichthóf kimondottan világos - és a tűzhelyet a sarokba, rögtön a mosogató mellé tették.

Építész vagyok és itthon dolgozom, így óhatatlanul lett némi tervezőiroda jellege a nappalinak. Ági, a menyasszonyom angoltanár, neki is kellett egy hely, ahol le lehet ülni néhány diákkal, ezenkívül ragaszkodott a sarokkádhoz és a világos fürdőszobához, konyhához. Tehát olyan lakást akartunk, amely egyszerre funkcionális és otthonos. Semmit sem csináltunk divatból vagy mások kedvéért, csak afféle dolgok kerülhettek bele, amelyek nekünk tetszenek.

Először is ablakot vágattunk a fürdőben és a konyhában a lichthóf felé. Nem a korábban befalazott ablak helyén, hanem magasabban, közvetlenül a mennyezet alatt, hogy minél több fény jöjjön be. A lichthóf falait a második emeletig lemeszeltük fehérre, ami alig került valamibe, de így sokkal több szórt fény jut be a lakásba, mintha maradtak volna a sötét téglafalak. Komoly dilemmánk volt az, hogy meddig tartson az étkezősarok falának festése. Valami színt szerettünk volna vinni a konyhába is, de az egész konyha-előszobát nem akartuk kifesteni. Az ablak berakásakor szétcincált tapétát is csak nehezen hozhattuk volna helyre, ezért inkább feltetettünk a sarokba egy szabálytalan alakú gipszkeretet és csak ezen belül festettük le a tapétától megfosztott falat. A konyhabútoron végül is nem változtattunk, csak a felső szekrények üvegeiről szedtük le az aranyozott műanyag osztócsíkokat, helyette Ági "képeket" festett az üvegre, és új fogantyúkat tettünk fel mindenhova.

A nappaliban szinte minden új és egyedi tervezésű, és mi rakattuk fel a gipsz stukkókat is. A tér meghatározó eleme a két főfal között átívelő könyvespolc, az acél rácsos tartó teherbírása több mint négy tonna. Ez a kissé szokatlan megoldás egy építész lakásában nem számít túlzásnak, mellesleg feleannyiba került, mintha asztalossal csináltatunk könyvszekrényeket, és alatta is kihasználható maradt a hely. Csak a székeket és az asztali lámpákat vettük készen, mert ezekből olyan minőségi darabok kellettek, amelyek bírják a rendszeres, intenzív használatot és az egész berendezést "húzzák" magukkal. A szoba legvilágosabb falát telepakoltuk kis félkörös polcokkal, itt vannak Ági növényei.

A klasszikus nappali funkcióit szétosztottuk a háló, az étkező és az "iroda" között, amiből itt csak a kanapé maradt, bár kényelmesebb a tárgyalóasztal körül ülve beszélgetni. Amúgy sem vagyunk a rendeltetésszerű használat feltétlen hívei: jobbára az ágyon fekve eszünk, Ági az étkezőasztalnál tanít, és azon is komolyan elgondolkodtunk annak idején, hogy a fürdőkádat a hálószoba sarkában állítjuk fel.

A hálószobában a könyvek és a ruhák nagyobb része a nappali felőli falra, egyszerű nyitott polcokra került. Egy-két régi bútordarab mindig sajátos hangulatot ad a térnek, de ezt a lakást nem régi bútorokkal akartuk berendezni, ezért csak a hálószobában engedtünk egy kicsit a csábításnak. Egész tragikus állapotban vettünk egy öreg ládát, másfél hétig tartott a felújítása, de megérte a fáradságot. Szintén saját kezűleg felújítva került be két régi családi darab, egy öreg ruhásszekrény és a csillár is.

A különböző helyiségek festésekor bátran alkalmaztuk a színeket, mert úgy éreztük, egyikünk egyéniségéhez sem illenek az egyszínű, vagy halvány, élettelen falak. Ebben Ágié volt a főszerep, több festési technikát is kipróbált (ld. a Falfirkák c. cikket a következő oldalon - a szerk.). A tennivalókon egyébként is jól meg tudtunk osztozni: én terveztem meg a tereket, a formákat, a bútorokat, ő pedig a székek huzatait, a függönyöket, a festést, a dekorálást vállalta.