Fürdőszoba, mosdó

Szerencsére messze van már a fürdőszobák és mosdók tervezésében a fehér 15x15 centis, mennyezetig felfuttatott egyencsempe és a panellakásokból jól ismert, felső tartályos wc-k kora. A kínálat - és az új trendekre érzékeny kereslet is azt diktálja, hogy egy fürdőszobában minden megvalósítható legyen, amire csak az embernek szüksége lehet.

Ma már egy lakásban sem ritka a több fürdőszoba, mosdó, és az ezekhez kapcsolódó infraszauna, a merülőkád vagy a skandináv és dél-francia mintára az egész helyiséget zuhanytálcaként használó, esetenként egyetlen üveglappal határolt vizesblokk.

Egy minden kényelemmel ellátott fürdőszoba a ház egyik legköltségigényesebb helyisége, főleg, ha minőségi anyagokkal burkoljuk és a szaniterek is közép-felsőkategóriás termékek. A fürdők ráadásul legalább 10 évig szoktak szolgálni, mielőtt a felújításuk esedékessé válik. Így nagyon nem mindegy, mit használunk benne, az pedig pláne nem, hogy a gyorsan változó stílus-kavalkádban végül is melyik elképzelésnél kötünk ki.

Fürdőszoba, mosdó fotó

Vannak esetek, mikor egy zuhanyzónál és egy mosdópultnál több nemigen fér be egy fürdőszobába, de egy-egy tágasabb helyiség igényes berendezése végtelen variációs lehetőségeket rejt magában.

Fürdőszoba, mosdó fotó
Fürdőszoba, mosdó fotó
Fürdőszoba, mosdó látványterv
Fürdőszoba, mosdó látványterv

Munkáinkból - Mozaik

Véletlenszerűen kiválasztott képek, rákattintva nagy méretben is, a dobókockák új mozaikot csinálnak!

Kattints a képre a bezárásához!     

Házépítő blogunk...
Az első magyar építészeti blog. 2003-ban indult el, zebegényi házunk építését és ottani életünk történetét meséli el, sok-sok fotóval:
zeblog.mds-epitesziroda.hu Valamint a Facebookon is:
Még több házikó...

Fotóblogunk: Házikók a nagyvilágból


Facebook-os oldalunk egy fotóblog mindenről, ami igazán szép: szakértő szemmel válogatott kis házikók, otthonok és kertek a világ minden tájáról. Semmi modern és divatos üveg-beton kocka, csak valódi házikók fából, kőből és téglából, emberi léptékben.
A 'Tetszik' gombbal követheted a Facebookon: