|
Nem először fordul elő, hogy egy 20-30 éve épült családi ház túl naggyá válik a lakói számára. A gyerekek felnőnek, a sok kis szoba nagy része üresen áll. Nem nagy dolog kiütni néhány közfalat, átlyukasztani a födémet és kevesebb, de tágas lakóteret kialkítani.
Túl sok mindenen nem is változtattunk, főleg összevontuk a meglévő helyiségeket. A ház közepén van egy 60 centis szintugrás, amihez alkalmazkodnunk kellett. A nappaliban ez a természetes határvonal nem volt igazán jó helyen, ezért a nappali egyik része egy megemelt dobogóra kerül, és csak a kisebb étkező maradt az alacsonyabb padlószintű helyen.
A tetőtérben sem haboztunk, a fürdőszoba sokkal nagyobb lett, még ha ehhez az egyik felének fel kellett kerülni a magasabb épületrészbe. Mellette helyeztük el a kondiszobát és a szaunát, és a tér legnagyobb részéből az alsó nappalival közvetlen kapcsolatban álló dolgozógalériát csináltunk.
Kattints a bélyegképekre!
 
Építési história:
2006. november
- 2007. július |
Tervezés |
|