Nyíregyháza
Családi ház kertje 2011
Kertterv: F. Gergely Ágnes

Egy, néhány éve részlegesen beültetett, erősen lejtős terepen elhelyezkedő kert kialakításához kértek tőlem segítséget úgy, hogy a kertben jelenleg található épített elemek, mint játszótér, szaletli, sütögető, támfalak, lépcsők lehetőleg érintetlenek maradjanak és minél kevesebb bontással és rombolással járjon az új kert megépítése.

Így nem csak a már megeredt, nagyobbacska fák és a gyümölcsös elhelyezkedését kellett tiszteletben tartani, de szabályosan eköré kellett felépíteni az egész koncepciót. Kerti tóról szó sem lehetett, de a telken lezúduló esővíznek ki kellett találni az elvezetését, ami leginkább a már meglevő oldalkerti murvás sávon keresztül érkezik a hátsókertbe, de a tetőkről lefolyó víznek is helyett kellett keresni. Így alakultak ki a csak a növényanyagával és a zúzott kő borításával kilógó mocsárkertecskék, amiket az ágyásokba szinte észrevétlenül ágyaztunk bele.

A kertnek a meredek szintkülönbséghez is alkalmazkodni kellett, így az egész nem lépcsős lett, hanem kis korrekciókkal meghagytuk a terep eredeti lejtését, ami a ház oldalában jelentős, de szerencsére a hátsó rózsakert felé egyre szelídül. Kérés volt a minél virágosabb és színesebb, 'Cottage garden' jelleg is, amit a két futtatóval (ki-bejárat :P) felvezetett rózsakert-sziget még tovább hangsúlyoz. Mivel a telek a hátsó négy nagy diófával még nem ér véget, a hátsó haszonkertbe vezető átjárónak is jól megközelíthetőnek kellett maradni.

Kattints a bélyegképekre!

 
3D panoráma (QuickTime)
3D panoráma