Tappancs

Sorrendben a harmadik macskánk Tappancs, kékesszürke fiú cica, fehér tappancsokkal és mellénykével. A HIX Állat listáján kerestek neki gazdát, mi pedig azonnal lecsaptunk rá. Már korábban is szerettünk volna még egy kiscicát a meglévők mellé, de csak akkor válthattuk valóra régi álmunkat, amikor már biztos volt, hogy pár napon belül visszaadjuk a kölcsönmacskákat.

Úgy látszik, minden fiú macska úgy érzi, valamivel emlékezetessé kell tenni a megérkezését: Kövér a hörcsögöt ette meg, Tappancs pedig a konyha ablaka alatt álló növényt. Amit a két saját és a két kölcsönmacskánktól meg tudtunk óvni, azt ez a cica egy délután alatt tövestül kiirtotta játék közben.

Az első napokban nagyon fújt a többi cicára, de egész gyorsan összebarátkoztak, és most már lassan a többiek menekülnek előle, mert olyan élénk, ugrándozós kis állatka... Tappancs első kalandjait részletesebben megírtam a HIX listájára is.

Azóta egyértelműen ő a sztár, mindig felhívja magára a figyelmet. Emlékezetesebb cselekedeteit azóta is rendszeresen megírom a témába vágó szakmai fórumokra.

Kattints a bélyegképekre